 |
Tudod, hogy mikor érdemes Kertszakértőt hívni? |
|
 |
Kertszakértői
és igazságügyi kertszakértői tevékenység
Mindennapjainkban, ügyeink intézéséhez elengedhetetlenül
szükségesnek tartjuk ügyvéd, közjegyző, adószakértő
közreműködését. Nem csak a nagy értékű ingó és
ingatlan vásárlásoknál, hitelfelvételnél, hanem,
problémás vagy kényes ügyek megoldásához is igénybe
vesszük munkájukat, melyet a dolgok velejárójának
tartunk. Igazságügyi Szakértőt pedig általában
peres eljárás közepette kérünk fel, utolsó lehetőségként,
igazunk bizonyítására. Azonban egyre kevésbé nélkülözhetjük
szakértő véleményét, olyan ügyekben is melyek
nagyobb horderejűek vagy szerteágazó felelősség
rendszerűek, így rendkívül fontos lehet egy beruházás
vagy ingatlanvásárlás előkészítéséhez, hatóság
előtti egyeztetéshez, nemzetközi pályázatok során
vagy standardoknak való megfelelésben, illetve
bizonyító erejű lehet már egy peres ügy megelőzése
képpen.
Sajnos számos beruházás során előfordul olyan
minőségbeli reklamáció, amely a megrendelő, a
beruházó illetve a kivitelező, felelősség átszállási
pontjait nem kellően tisztázott körülményei miatt
torkollanak minden résztvevő által veszteséggel
fenyegető helyzetbe. A kertszakértő vizsgálódási
területe már önmagában is több kockázati területet
ölel fel, nem csak a műszaki tervek, azok megvalósítása,
hanem a környezeti és időjárási körülmények közrehatása
is perdöntő lehet.
Természetesen, ha van rá mód, az ember kerülje
el a bajt vagy a kínos helyzeteket, magánszemélyként,
érintettként vagy az ügylet részeseként minél
előbb szerezze meg azt az ismeretet, amely a jó
döntéshez hozzásegíti. Biztos vagyok benne, megéri!
Szakértői
tevékenységeink Önkormányzatok, cégek, sportklubok
részére:
-
Szakvélemények
készítése (Önkormányzati beruházások előkészítése)
-
Kertészeti
műszaki kiírás (pl.: közparkok, labdarúgópályák,
vagy egyéb sportlétesítmények kertészeti kivitelezéséhez
műszaki kiírások készítése)
-
Árajánlatok
műszaki tartalmának elbírálása, műszaki tartalmak
összehasonlítása szakmai és gazdaságossági szempontok
alapján
-
Szakmai
felügyelet - kertészeti beruházások kivitelezése
során
-
Szaktanácsadás
-
Kárfelmérés
(viharkár, rongálás, stb…)
-
Közterületen
lévő veszélyes fák állapotának meghatározása
-
Állásfoglalás
készítése szomszédjogi viták esetében
-
Állásfoglalás
készítése egyéb kertészeti kérdésekben
-
Per
megelőzés céljából, szakértői vélemény készítése
-
Peres
eljárásokban, igazságügyi szakértői vélemény
készítés
|
 |
|
Magánszemélyek
részére szakértői tevékenységeink
-
Szaktanácsadás
-
Árajánlatok
műszaki tartalmának elbírálása, műszaki
tartalmak összehasonlítása szakmai
és gazdaságossági szempontok alapján
-
Kárfelmérés
(viharkár, rongálás, stb…)
-
Magán
területen lévő veszélyes fák állapotának
meghatározása
-
Állásfoglalás
készítése szomszédjogi viták esetében
-
Állásfoglalás
készítése egyéb kertészeti kérdésekben
-
Per
megelőzés céljából, szakértői vélemény
készítése
-
Peres
eljárásokban, igazságügyi szakértői
vélemény készítése
Elérhetőségeink:
Vágusz Krisztián
Kertépítő és Zöldfelület fenntartó szakmérnök,
Igazságügyi kertszakértő
2837 Vértesszőlős, Valusek u. 62.
Tel/fax: 34/786-916, Tel: 30/9367-000
E-mail:
iroda@kertszakerto.hu
www.kertszakerto.hu
|
|
 |
|
|
 |
|